Versek ballagásra

Reményik Sándor: Mi mindig búcsúzunk

Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,

A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk.



Kiss Kálmán: Szonett ballagóknak

Néktek ragyog ma, tiétek az ünnep,
a szó, a könny, a mosoly s a virág.
Körétek gyűlik szinte a világ,
s mi néktek adjuk búcsúzó szivünket.

Az életet, mely jutalmaz és büntet,
s melyben az ember örökké diák,
most jelképezi zöld májusi ág,
s halljuk: reménytől szívetek hogy lüktet.

Szép lassúsággal, búsan szól az ének,
föl-fölrepülne, leszáll, tétováz,
a sok kopott pad integet felétek,

tán könny is csordul, nem tudni okát.
Elsápadva a messzeségbe néztek,
s a szívetekben fölzeng, hogy: tovább!

Ballagás

Eljött az idő,amire régóta vártunk,
amióta beléptünk az iskola ajtaján
csak erre a percre vártunk,
Számoltuk a hónapokat,a heteket,
kínzó napokat,a hosszú órákat,
a legvégsőbb rövid perceket.

Eljött a pillanat,és szabadok vagyunk!
De igazán senki sem boldog,
talán egy kicsit visszahúz a szívünk.
Lehet,hogy egymást már nem látjuk soha,
de végig kísérnek azok az emlékek
amit nekünk adott az iskola.

Csak nézzük egymást,és nem tudunk szólni,
Nem tudjuk elmondani,hogy jó volt veletek,
Hogy nagyon fogtok hiányozni,
Hogy jó lenne még egyszer,utoljára
együtt visszaülni az üres osztályba
csak egyetlen pillanatra.

Vagy egyszerűen nem mondjuk el,
Hogy az emlékeket,a tanárokat,a barátokat,
És egymást,soha nem feledjük el.
De valahol azt mindenki érzi,
Hogy az eltöltött hosszú éveket,
A szívünkben fogjuk őrizni.

Mégis fájdalmas az utolsó búcsú.
Nehezen,de elválunk egymástól.
Mindenki vidám,s egyben szomorú.
Talán,még egyszer visszatérünk,
De most hátat fordítva az iskolának,
Teli reményekkel végleg elmegyünk!

A tanítás utolsó napján

Mi elmegyünk, a tanításnak vége,
vakációnk már, több nem lesz nekünk.
Elhagyjuk az iskolánk kapuját,
így fut majdan tovább a mi életünk.

Tovarobog, mint gyorsvonat az éjben,
mi csak sejtjük, milyen kinn a táj.
Megszerzett tudásunk poggyászként cipeljük,
nagy szükségünk lesz rá, mert haladni muszáj.

Mi búcsúzunk -, osztályunk küszöbét,
nem lépjük át, soha már talán.
És nem fogunk többé együtt lenni,
mint ifjú diákok, sok fiú s leány.

Emlékeink is halványodnak majdan,
mint ahogyan ablakra pára száll.
Az iskolánk kapuján kilépve,
megmarad mibennünk egy örök hiány.

A búcsú mindig veszteséget érzet,
elhagyjuk egymást, mint vonat állomást.
Gyertek tehát, vígadjunk utoljára,
igyunk meg hát, egy végső áldomást!

Poharaink emeljük jövőnkre,
és hogy ne feledjük egymást el soha!
Csillag, mely mutatja utunkat az éjben,
olyan lesz számunkra ez az iskola!

Ballagásodra

Érzem, most búcsúzni kell.
Nincs mit tenni, menni kell.
Hagyd a könnyet, elő a mosolyt,
Béke, nyugalom sose honolt.

Sok az emlék, jó és rossz,
Bár nem volt köztünk sok gonosz.
Akár boldog, akár nem,
Közös az összes emlékem.

Csak nem múlik ez a gombóc,
Mely torkomat kínozza,
Mégis jön a könny, mint folyó,
Kis csapatunk mítosza.

Ölelésed megnyugtat,
Régi jó barátom,
Nincsen nálad jobb barát,
Kerek e világon.

Hiányozni fogtok mind,
S elmúlt napjaink,
Leírni ezt a kínt,
Akár házi feladataink.

Emlékezzetek mindarra,
Mi együtt sikerült,
Ne gerjedjetek haragra,
Ha nem volt nagy sikerünk.

Remélem, ha kihajózunk
Az élet nagy vizére,
Egy-egy vihar össze hoz majd,
Pár nosztalgia-hétvégére.

Hamarosan elindulunk,
Mindannyian valamerre,
Majd egyszer elillanunk,
Mint egy tündérmesébe`.

De néha-néha, hébe-hóba,
Küldjetek majd képeslapot!
Húsvétra vagy Karácsonyra,
Csakhogy tartsuk a kapcsolatot.

Örülök hogy veletek
Nyolc csodás évet tölthettem,
Csak aztán jók legyetek!
Mert nincs több ötletem.

Utolsó percek, mint osztálytársak,
Utoljára nagy ölelés,
Jók voltatok, bajban társak,
Sosem volt hátunkban kés.

A búcsú fáj,
Tagadni kár,
Indulunk már,
Szelek szárnyán.

Ballagás

Életem lépcsőfokát magam előtt lépem
Amit tettem, amit érzek, azokról van képem
Most, hogy itt vagyok, bár sokat tettem érte
Ami eddig volt, az is már megérte

Ünnepelni jöttem, de nem egyedül vagyok
Ha rátok nézek, látom, hogy szemetek ragyog
Itt van sok emlék, a rosszak és jók
Van szabad élet, és vannak béklyók

Köszönök mindent, hogy veletek lehettem
Minden jót, mit tettem, veletek tehettem
És volt valaki, aki összetartott minket
Ha rágondolok, nem kérek semmiféle sminket

Az az egy férfi, ki mindenkor velünk volt
És hogy mikor mit tegyünk, csakis nekünk szólt
Most, hogy itt van a búcsú szomorú órája
Nagybetűs életünk előkészítő tanára

És ha az élet később mégis megró
Legyen ez számunkra örökös retró
Visszahozni a múltat, ez örök álom
Ami rossz volt, ami jó volt, sohase bánom

Ballagás

Az életed egy új fordulatot vesz,
Egy régi ajtó zárul be előtted.
De ne félj, hiszen ez nem a vég,
Hanem egy kezdet, egy új, ismeretlen kép.

Soha ne felejtsd el, kik téged szeretnek,
Soha ne fordíts hátat az embereknek.
Szeresd a szépet, keresd a jót,
Ha szükséged van rám, én mindig itt vagyok.

Tudni akarod, hogy mit gondolok?
Rendben, neked elmondhatom.
Új diákok, tanárok és új iskola,
Sok minden változik, de te maradj önmagad.

Ha megfogadod a tanácsom,
Semmi baj nem érhet a világon.
De légy erős, kitartó és bátor,
Amilyenre szeretnéd, úgy formáld a világot!

Gyorsan múltak el az évek,hátrahagytak sok emléket.
Mennyi móka,kacagás,óra előtt izgulás.
Ó,az a sok padkoptatás, korra reggel tanulás.
Most már vége,nincs tovább,
mi következik majd ezután?
Tán visszasírjuk,majd a napot,
amikor először átléptük a kaput?
Szívünkben ez mind nagy helyet kapott,
de mennünk kell,átadjuk a botot.
Most búcsúzunk és ballagunk már,
Isten véled,drága iskolánk!

Az iskola padjai közt ismertük meg egymást,

Eltöltöttünk együtt sok-sok boldog órát.

Most eljött a perc, búcsúzni kell,

Szívünk bánattal búcsúzik el.

Régi harcok, régi kopott könyvek,

Derű, mosoly, néha fájó könnyek.

Múlik minden, suhannak az évek,

Búcsút intünk, múló diákévek.

Hemingway